Az elnökség beszámolója a 2018. évben végzett munkáról

Tisztelt Közgyűlés!

Törvényi kötelezettségünknek eleget téve a mai napon közgyűlésünk előtt számolunk be a 2018. évben végzett munkánkról, elszámolunk a reánk bízott anyagiakkal és ismertetjük a 2019. évre vonatkozó terveinket.

Egyesületünk elnöksége, majd vezetősége 2017. december 19-én fogadta el 2018. évi munkatervét, amelyet a TÁJÉKOZTATÓ 133. számában, 2018. januárjában, továbbá honlapunkon tettünk közzé. A terv végrehajtásáról, az elvégzett munkáról a következőkben számolunk be.

A tárgyévben folytattuk a korábban gondozásba vett 11 védett sír ápolását, a Hősi Halottak és a Szent Anna kápolnák nyitását-zárását, takarítását, virágosítását. Az utóbbit illetően a város vezetésével megbeszélést folytattunk felújításáról, amire a 2019. évi városi költségvetésben – pályázati pénzből – ígéretet kaptunk. Sajnos sikertelen volt az I. világháborús hadisírok felújítására, az önkormányzattal együtt tett erőfeszítésünk, a kiíró ugyanis olyan feltételeket és határidőket szabott, amelyre nem találtunk kivitelezőt. Befejeztük korábbi kiadványaink digitalizálását, és azokat honlapunkon mindenki számára elérhetővé tettük.

Összefüggésben egyesületünk alapszabályában is meghatározott célkitűzéseinkkel öt jelentősebb, előadásokkal társított rendezvényünkről tudunk számot adni.

·         Februárban vendégünk volt Székely Zoltán úr múzeumigazgató, művészettörténész, aki Mosonmagyaróvár jeles műemlékeinek építéstörténetét, művészettörténeti értékeiket ismertette meg velünk.

·         A 2017. évi felsőcsatári kirándulásunk mintegy folytatásaként márciusban Bella Árpád nyugalmazott határőr alezredes „A Páneurópai Piknik, ahogy egy határőr megélte” címmel tartott vetítet képes előadást.

·         Májusban a Huszár Gál Könyvtárral közös rendezésben dr. Kocsis Sándort hallgattuk meg, akinek előadása „Hadifogoly magyarok – magyar hadifoglyok” címet viselte.

·         A Kulturális Örökség Napján – folytatva ipartörténeti sorozatunkat – a MOFÉM Zrt.-nél tettünk látogatást, és a vezetés előadásában ismertük meg a mai vállalatot és tekinthettünk szét modern üzemeiben.

·         Végül novemberben dr. Árvay István polgármester úr tisztelt meg bennünket „A városfejlesztés aktuális kérdései” témakörében tartott előadásával, amelyet élénk hozzászólások követtek.

Kiemelt rendezvényünk volt, a Huszár Gál Könyvtárral együttműködve az általános iskolák számára meghirdetett „200 éve alapították az Akadémiát” című vetélkedő, novemberben. A vetélkedő anyagát a könyvtár dolgozói állították össze, a szervezést egyesületünk vállalta. A rendezvényen 6 iskola csapatai vettek részt. Ezen a helyen is megköszönjük az Óvári Gazdászok Szövetségének anyagi támogatását, amelynek révén a versenyzőket és felkészítő tanáraikat jelentős tárgyjutalmakkal díjazhattuk.

Megszerveztük szokásos kirándulásunkat Tulln-ba, amely a sorban a 29. alkalom volt. A kertészeti és virágkiállítás után megtekintettük Tulln belvárosát, megismerkedhettünk számos nevezetességével, és mintát vehettünk egy kisváros központjának korszerű és szép kialakításáról.

Megtartottuk és erősítettük a már korábban kiépített kapcsolatainkat a város más civil szervezeteivel (Széchenyi Polgári Kör, Mosoni Polgári Kör, Óvári Gazdászok Szövetsége), amely 2018-ban kibővült a KÜHNE Koncert Zenekarral. Szokásos rendezvényünket júliusban tartottuk, amelynek keretében az egyesületek vezetői beszámoltak eredményeikről és terveikről. A beszámolókban hangsúlyt kaptak a további együttműködés tartalmi elemei is.

Megtartottuk szokásos megemlékezéseinket a Deák évfordulókon, március 15-én, a Költészet Napján, a Magyar Sport Napján, a Szent László Napon és a Sattler Alapítvány decemberi rendezvényén.

Júliusban Szombathelyen részt vettünk a Városvédő és -szépítő egyesületek országos, továbbá novemberben Keszthelyen a nyugat-dunántúli egyesületek regionális találkozóján. Mindkét találkozó, de különösen az utóbbi jelentős hozzájárulást adott napi munkánkhoz, további terveink kidolgozásához és megvalósításához.

A tárgyévben is részt vettünk az önkormányzat által kezdeményezett közmeghallgatáson, ahol 9 témakörben tettünk észrevételt, javaslatot. Erről a TÁJÉKOZTATÓ 136. számában részletesen beszámoltunk. Ezen a helyen nem kívánjuk ezeket megismételni, de utalunk rá, hogy érintettük a városfejlesztés és -rendezés, -védelem valamennyi lényeges kérdéskörét. Ugyancsak részt vettünk az önkormányzat valamennyi partneri egyeztetésre összehívott értekezletén és javaslatainkkal igyekeztük a döntéshozókat egyesületi céljaink megvalósításának irányába terelni.

Az év során az egyesület honlapját karbantartottuk, annak naprakészségét biztosítottuk. A TÁJÉKOZTATÓ valamennyi tervezett száma megjelent, amelyeken keresztül tagjainkat folyamatosan informáltuk egyesületünk programjairól.

Lényegi programjaink sorában utolsónak hagytunk egy nem tervezett, de elkezdett projektet. Ennek alapját Székely Zoltán úr februári előadása adta, amely feltárta városunk épített örökségének rendkívüli gazdagságát. Ugyanakkor kiderült az is, hogy ez a sokrétűség és gazdagság a város lakossága, de még például az idegenforgalommal foglalkozók előtt sem ismert, legfeljebb részben. Ezután – az év közepe táján – döntöttünk arról, hogy elindítunk egy felmérő értékbecslő és rendező munkát, Mosonmagyaróvár mintegy 70, országosan védett műemlékeinek körében. A munkához olyan szaktekintélyek adták nevüket és segítségüket, mint Székely Zoltán múzeumigazgató, Thullner István történész, Dimény Gábor építészmérnök, Moldoványi Géza fotós, Tuba László és Kimlei Péter könyvtárosok, egyesületünk részéről Bella Sándor és dr. Kalmár Sándor alelnökök. Támogatásáról biztosított bennünket Kitley Tibor városi főépítész is. 2018-ban elkészült egy felvezető munka, amelyben megalkottuk a feladat szerkezetét és rendszerét, továbbá elkészült 6 műemlék leírása is. (Erről a TÁJÉKOZTATÓ 138. számában részletesen beszámoltunk.) 2019-ben 10 műemlék felmérésével folytatjuk a munkát és a leírásokat mind print, mind honlapunkon digitális formában fogjuk közzétenni.

Tagságunk létszáma 2018. december 31-én 191 fő volt. A tagdíjfizetési készség 80% körüli, ezért 2019. január 1-jével azokat a tagokat, akik 3 éve nem fizettek tagdíjat, nyilvántartásunkból töröltük. Új belépő 1 fő volt, 4 fő tagunktól elhalálozás, 21 fő tagunktól kilépés vagy törlés miatt búcsúztunk. A tagtoborzást fontos feladatnak tekintjük és ebben kérjük tagjaink hathatósabb segítségét.

Végül, de nem utolsó sorban köszönetet mondunk Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának, dr. Árvay István polgármester úrnak és névtelenül is mindenkinek, akik támogatták munkánkat. Külön köszönetet mondunk mindazon támogatóinknak és tagtársainknak, akik a fentebb részletezett munkát vállalták és elvégezték.