Tájékoztatóink

Az egyesület májusi megalakulásával kezdetét vette a szervezet felépítése. Az elnökség létrehozta a három szakosztályt (Városszépítő, Zöldfelületi, Propaganda), kialakult a munkarend, elfogadták az Alapszabályt, Házi Pénztári Szabályzatot, az iktatás rendjét. Megindult az egyesületi élet.

Létezésünkről hírt kívántunk adni. A Propaganda Szakosztály vezetőjének, Dr. Hajdu Frigyes irányításával 1986 tavaszán kiadásra került az első TÁJÉKOZTATÓ. Célunk az volt, hogy tagjainkat tájékoztassuk az egyesületben folyó munkáról, hírt adjunk rendezvényeinkről (ismertterjesztő előadások, városnéző séták) és a városvédelem országos híreiről. Tagjainkon kívül tájékoztatni kívántuk munkánkról mindazokat, akiktől eszmei vagy anyagi támogatást remélhettünk. Hivatalból kapott példányt a győri, az óvári és az Országos Széchényi Könyvtár. A lapot 250 körüli taglétszám mellett 400 példányban jelentettük meg.

Balázs Zoltán megrajzolta az egyesület emblémáját: boltíves hídra helyezett várat stilizált kéz fogja közre, amit alul az alakulás évszáma (1985), felül ötágú csillag zár. A Tájékoztató fejlécében a csillag 1990 tavaszán (12. sz.) – csendben – 7 ágú virággá változott.

A lap négy, A/4-es oldalon jelent meg. Eleinte rovatokkal kísérleteztünk, majd kialakult nagyjából a következő rend: az első oldalon a „vezércikk” általában az elnökségi ülésről számolt be, az utolsón a meghívók voltak, a belső oldalakat kis színesek töltötték ki. Deák és Bauer emlékbeszédei néha szétfeszítették a keretet és külön betétoldalra kerültek. A lap szükség szerint általában negyedévenként, de volt 5 év, amikor 7-szer jelent meg. E lapokat olvasva össze lehet állítani az egyesület történetét.

A Tájékoztatót eleinte (0-43. sz.) a megjelenés évszámával és az évszakkal különböztettük meg egymástól. A 44.-től már mindegyik sorszámmal jelent meg. A fejlécen az 51. számtól a példányszámot, nyomdát és a szerkesztő nevét is feltüntettük. A 117. számig Dr. Nagyné Majoros Györgyi, onnantól Dr. Kocsis Sándor a szerkesztő.

A „jelent meg” jól hangzik, de ennek nyomán egész technikatörténeti változást ismerhetünk meg. Eleinte a „sorkizárt” szerkesztés úgy történt, hogy a gépíró leírta a szöveget, majd kiszámolta, hogy, hány betű hiányzik a sorkizáráshoz, majd félmemóriás gépen újragépelte az egészet. A szóközökkel játszva, de néha a kocsi mozgásának akadályozásával sikerült minden sort a margóig kihúzni.

A japán Sharp gép nem ismerte az ékezetet. Az ő, ű betűk helyét meghatározva visszatekerve a kocsit – idézőjellel pótolni lehetett az o-n és u-n a hosszú ékezeteket. A számítógép beszerzésével mindezek a problémák egy csapásra megoldódtak. Már lehetett a betűk méretével, stílusával játszani. Restellem, de a képek beillesztése – még sokáig – ollóval és ragasztóval könnyebben ment. Ezek lehettek ún. „lopott” képek, saját vagy gyermekrajzok.

Az első példányok a Gépgyárban készültek. A gyári előírások változásával áttértünk a könyvtári sokszorosításra (51-71). Munka közben ügyelnünk kellet, hogy a 4 oldal helyes sorrendben kerüljön átmásolásra az A/3-as lapokra. Ha időt akartunk nyerni teregetésben, hajtogatásban, segítenünk kellett. Az előírások innét is tovább kényszerítettek bennünket. Ekkor az időközben beszerzett A/4-es irodai másolónkon magunk állítottuk elő a lapot (72-94). Az új technikából adódott, hogy áttértünk az A/5-ös méretre. Az A/4-es lap kétszer lehúzva, majd kétszer hajtogatva került a borítékba. Ezt Dr. Szodfridt Gyula, magam és az alkalmanként összehívott brigád végezte. Végül a Monocopy-nál kötöttünk ki, ahonnét 300, 250 példányban borítékméretre hajtogatva kaptuk készen az anyagot.

Maga a postázás úgy nézett ki, hogy többen körbeültük az asztalt, a borítékra ráragasztottuk a címmel ellátott etikettet, belehelyeztük az összehajtott lapot, lezártuk, irány szerint (helyben, vidékre) szortíroztuk. Ez a művelet kicsit bonyolultabb volt, ha a tagdíjfizetésről köszönő vagy kérő levelet, csekket is kellett – cím szerint válogatva – borítékolni.

Az első példányoknál még magunk „nyaltuk” rá a borítékra a bélyeget, majd irány szerint kötegelve már a postán „bérmentesítették” azt. Csak kuriózum! Küldtünk Tájékoztató a Kádár-titkárságra is. Ez a példány a köteg tetejére került. Egy idő után levelet kaptunk a Titkárságról, melyben kérték, hogy a tovább postázást ne rájuk bízzuk.

Sajnos a postaköltség egyre emelkedett. Több, mint kétszer annyiba került a postázás, mint a lap előállítása. A részbeni sajátkezű postázás ezen mit sem segített. A címzés címkéi először – baráti szívességből – Budapesten készültek. Később, szintén szívességből, az Egyetemen húzták le, majd amikor már volt számítógépünk, magunk kezeltük a címlistát.

Volt „öröm” a postán, amikor nem sokkal zárás előtt megjelentünk a 400 borítékkal, amire a kisasszony jelenlétünkben – egyenként ragasztotta fel a bérmentesítő etikettet.

Vihette hírünket a színvonalas, érdekes TÁJÉKOZTATÓ.

Dr. Nagy Györgyné összefoglalója